Ünnep

Hurrá, ünnep van. Találkozunk a rokonokkal, mert az: hű, de fasza, hű, de jó. Utálom az egészet. Görcsbe rándul a gyomrom, akárhányszor szó van ilyenről, hogy Karácsony, meg Húsvét. Hátam közepére sem kell a cirkusz. Legszívesebben a saját ballagásomat is kihagynám, és ezt most nem azért, mert hivatalos ünnepély lesz, amin végigunom a fejem, hanem az utána miatt. Éljen a család.
Esetemben hányhatnékom van az egésztől, és kész. Ennyi. Az már valóságos felüdülés volt, hogy a születésnapom csak a szűk körben töltöttem. Sőt, ünneplés sem volt - bár ez inkább az élet-halál közeli állapotba került nagybátyám miatt (most köszöni, megvan).
Utálom azt a színjátékot, ami itt van. Kurva jól esnek az ál-mosolyok, ál-társalgások, ál-kedvesség. Inkább mondják meg, hogy húzzak a francba, de a látszatérdeklődésből köszönöm, nem kérek.
Remek dolog, és rohadt jó érzés olyanokkal egy asztalhoz ülnöm, akik már az első napomon utáltak. Úgy értem a születésem napján. És akármennyire az álarc, érzem a lekicsinylést, látom a szemükben az utálatot.
Én meg mosolyogjak. Érdekes, szóba állnak velem, mióta van egy ötös érettségim, meg egy nyelvvizsgám. Basszák meg, ezek azért viselnek el, mert lehet velem hencegni. Elmennek ezek is ám a bús büdösbe...
Én meg mosolyogjak. Francokat. Még tíz percig kellett volna ezt elviselnem, és kifakadok.
Családi háború forever!
Egyedül az öcsémre vagyok tekintettel, és miatta viselem ezt el, hogy ő ne szívja meg.
Ennyi. Kurva jó lesz a ballagás...
Ó, egyébként kellemes húsvétot.

C'est la vie.

Ui.: Csak nagyon ideges vagyok, most biztos nincs alacsony-vérnyomás-problémám.