Én változtam vagy a világ?

Különösképpen nem aggódom, pedig elég lehetetlennek tűnik, hogy megcsináljam a vizsgámat. Mégis, valahogy nem bírtam magam rávenni, hogy ma is rendesen tanuljak. Tudom a szimplex felírását, az első egy-két lépést, de amint bejönnek a fázisok, a dolog gyakorlatilag esélytelenné válik. Aztán tudom a hátizsákot, van valami utazós/Holdra járós módszer, aminek a nevét nem tudom, de össze-vissza csillagozunk, pöttyözünk: abba még láttam némi logikát jó egy hónappal ezelőtt. Most azt se tudom, melyik az eleje és a vége.
Még mindig fenntartásaim vannak azzal kapcsolatban, hogy lineáris programozási feladatokat kell megoldanunk közgázon, de persze erre is van egy (logikus?) válasz: a mérnök-infósoknak is kell a vállalati gazdaságtan.

Na, mindegy. Az egész ellenére elvagyok, tök nyugodtan, már-már ijesztő a dolog. Még két hónappal ezelőtt is hülyére stresszeltem volna magam. Nem tudom, hogy én változtam-e ennyit vagy a világ körülöttem, de kétségtelen, hogy valami más. Vagy valamit máshogy látok. Homályos az egész, talán, mert én sem értem még.
Énekelgettem, teljesen rendszertelenül ölelgettem-szorongattam a plüsseimet. Már rég el kellett volna pakolnom, hisz' ma megyek vissza a koliba, de valahogy ezzel sem foglalkoztam.
Fontosabb dolgokra találtam magamban. Talán ez változott: már nem csak tudom, hogy vannak fontosabb dolgok, hanem érzem is.
Többet ért a hívás a Páromtól, minthogy megértsem a következő feladatot is. Fontosabb volt egy pihentető alvásnál a beszélgetés néhány számomra fontos emberrel. Többet ér a saját gondjaimnál, ha segítek a nekem fontosaknak. Fontosabb a tanulásnál (ami állítólag a jövőm kulcsa) az öcsém és az ő gondjai.
Tudjátok mit? Mióta erre nem csak rájöttem, hanem át is érzem, szebb a világ. Úgy érzem, nem rajtam nevet, hanem velem örül.