Róma

Megvolt hát a nagybetűs és utolsó osztálykirándulásunk. Annyira furcsa, hogy tényleg a vége felé járunk... maradt összesen egy évünk, és szétválik az egész. Sokan már most érettségizünk előrehozottan egy-egy tárgyból. Pedig még mindig tisztán emlékszem, mikor azt mondták, hogy milyen sok ideje lesz az osztálynak. És itt vagyunk a vége felé, pedig csak most kezdődött.
Furcsa, de már most érzem, hogy hiányozni fog az egész, pedig még vége sincs. És mindenki így van ezzel, akivel beszéltem.

Szóval, nagy rakás utazás, éjfélkor indultunk és hét körülre értünk Padovába, ahol körülnéztünk, bejártuk, majd dél körül folytattunk utunkat. Mindenki elvolt, többnyire pihenni próbáltunk, és délután ötre értünk be Róma külvárosába, ahonnan még fél-egy óra volt, míg a szállásig elértünk Fregenébe. Egyébként ott a szállás közelében a busz megállt, és gyalog kellett elcipelnünk minden cuccunkat a szállásra (ami egyébként szar volt...), mert az út közepére odanőtt egy fa. Mindenki  ki volt rajta akadva, szerintem mondanom sem kell.
Aztán volt még időnk, lementünk a partra, vissza kajálni (rosszul elkészített mirelit-kaját) és este kábé tízen visszamentünk a Tirrén-tenger partjára, ahol elvoltunk a kukk sötétben. Néztük a dagályt és elfutottunk a kitörő hullámok elől.
Másnap korán keltünk, bejártunk gyalogosan Rómát, kismillió templomát és bazilikáját, a Colosseumot, a Forum Romanumot és a Diadalívnél is voltunk. És megállapítottam, hogy metrózni Rómában szar. Úgy kell kiverekedned magad a járműről be meg szintúgy. Összesen 17 km-t gyalogoltunk, azt hiszem, és este nyolcra értünk vissza a szállásra. Éjjel megint kiment ugyanaz a tíz fő a partra, bár engem már hurcoltak, hogy mégis lenn lehessek velük és mégse fertőződjön el a lábam azzal, hogy homok megy a felrúgott körmöm alá. Igen, egy kedves valaki lerúgta. Nagyon örültem ám neki...
Aztán az ezt követő nap a Vatikáné volt. Főképp a Szent Péter bazilika, és az azt környező dolgok, meg visszafelé a Spanyol lépcső (amit a franciák csináltak Rómába, de azért spanyol) meg a Trevi-kút.
És éjjel megint a tengernél voltunk, mi tízen.
Aztán hazaindulás és visszafelé még benéztünk valami Orvieto nevű helyre egy templom miatt, amire már senki más nem volt kíváncsi, csak az idegenvezető. Mindenki más nyűgös volt, fáradt és hisztis.
Éjjel tizenegyre értünk át magyar határon, onnan nem tudom pontosan, meddig tartott elérni Zalaegerszegig.
A buszúton elvoltunk, beszélgettünk, a fiúk azon szórakoztak, hogy minket próbáltak megrémíteni ilyenekkel, hogy: nincs fék, de anélkül is elmegy ez a busz, majd az első falnak nekimegyünk, vigyázat, mindjárt lehajtunk... stb.

Ki fogtok rajtam akadni. Ami nekem legjobban tetszett, az az volt az egész kirándulásban, mikor tízen lementünk a partra és kukk sötétben a dagályt lestük, a parton hülyéskedtünk.