Noigen, megjött a tél, a maga fehér-pelyhes-szürke felhős valójában. Igazság szerint így, hogy nem kell kimozdulnom (és talán ez az egyetlen indok, hogy nem bánom a betegeskedést...) egész kellemes.
Szeretem a hó látványát, csak azt nem, amikor lucskos-mocskos az sószórás miatt, és az egész egy barna latyakká válik, amiben meg közlekedhetünk, mint boldog-boldogtalanok... Na az már inkább csak bosszantó. Kellemetlen.
De ez így szép. Kinézek az ablakon, és látom, ahogy a pihenő, alvó tájat Természetanya nagy gondossággal elfedi a hótakarójával. Ilyenkor mintha a Föld lenne a gyermek, aki szunnyad. Harmonikus, békés és csendes, megnyugtató.
Csak épp az emberek nem veszik észre, és rohannak tovább a monotonságban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése