Gondolatban

Jó, ez vicc. Most fogok elkésni, mert ziher, hogy elég korán ébredtem mindent elintézni, de nekem az utolsó pillanatban kell nekiállnom írni. Ez van, lehet gratulálni, lecseszni, amit akartok. Ha olvasol, végy egy teát, virtuális sütit, és röhögj ki bátran vagy gondolj, amit akarsz. Valamiért csak idejöttél. Itt vagy.

Most  igazából baromi elégedettnek kellene lennem, hiszen a számvitel zh-m nem lett katasztrófa, a mikroökonómia eredményét ugyan nem tudom, de nem hiszem, hogy borzalmas lenne (kopp-kopp-kopp, lekopogom), kész a ppt-m... Lesz egy nagyon sűrű péntekem ugyan, de az azt jelenti, hogy jól csináltam a dolgom. Szóval ja, most örülnöm kéne, hogy nem a semminek vagyok itt. Vagy olyasmi.
Igazából marha büszkének kéne lennem, hogy a szakkoliban vagyok, hogy a munkámat előadhatom, mert lett annyira jó. Ráadásul még szinte gyerek vagyok. Ódejó, fülig-mosoly, kacarászás, szép élet.
Szóval így kéne gondolnom. Ehelyett bennem van rengeteg kétely. Vannak biztos pontjaim ugyan, de kutatom önmagam, mert nem lelem.
Egyre azon kapom magam, hogy visszavágyom a múltba.
Gondolatban három-négyéves naiv kislányka vagyok az óvodában, aki még bízott. Gondolatban nyolcéves vigyori vagyok, aki az öccsét piszkálta, hogy aztán békülhessen. Gondolatban tízéves iskolás vagyok, aki fotózgatott, és szerette csinálni. Gondolatban tizenhat éves vagyok, a bizonyos első találkozás örömével. Gondolatban tizenhét éves makacs idióta vagyok, aki pattog a szalagavatója miatt.
De semmiképp sem tizennyolc éves egyetemista. Pláne nem előadónő.
Ijesztő, hogy gyakorlatilag felnőttem.