Hosszabb lélegzetvétel

Oké, elkezdtem bejegyzést írni azzal, hogy jó,  adok egy rövid életjelet, ám hosszú lett, és vagy három bejegyzést érne, ezért sorszámozok:

1. TDK

   Valami hihetetlen, ahogy az egész TDK írással haladok. Olvasom az adatokat, fejben jegyzetelek, megjegyzéseket fűzögetek, de maga a megírás! Háromszor újrakezdtem, háromszor átvariáltam az elejét, kupálgatom, és nem érzem úgy, hogy lenne olyan jó, hogy folytathassam. A tökléletes hajszolása miatt csúszom majd el az idővel a végén...
   Hét elején még kissé viccesen állapítottam meg, hogy megnyitottam a fájlt, "na, most aztán nekiállok!" attitűddel, és írtam is - egy regényalapot. Sírvaröhögős lelkiállapotban kapcsoltam ki a gépet.
   Aztán olvasgattam, adatoltam, de az írásnak nem bírtam nekiállni. Azonban közel 1500 oldalnyi adaton átrágtam magam, összeállt, csak hozzá kell látnom. Valószínű egyszer csak elkap majd a szikra, hogy na, most! És az egész összeáll. (Szegény konzulensem! Mit kap majd a nyakába...)
   Perpill ábrákkal szöszmötölök. Keresgéltem, hogy hű, lesznek, biztosan. Aha, ábrák vannak, de a lehető legkülönbözőbb nyelveken vagy épp nem arra mennek rá, ami nekem kéne, szóóval szerkesztgetek. Vicces lesz, ha mások meg ezt nem értik meg...
   Nos, TDK fronton nagyjából ennyi.
   

2. Kialvatlanság

   Rosszul alszom mostanában. Nem igazán tudom az okát - jó, nyilván túlparázom a dolgokat -, nem állt még össze, hogy tulajdonképp mitől van ideg a gyomromban. Biztos a bolondulás útjára léptem volna már, ha nem támogatnátok.Köszönöm!
   Valamelyik napon eljutottam arra a pontra, hogy a nap közepén elaludtam minden előjel nélkül. Annyira szégyellem, pont a Másik Felem is itt volt, és én meg szépen átaludtam. Habár, csak azért tudtam elaludni, mert Ő megnyugtatott. Ha nem nyugtatott volna meg Ő, tépelődöm még magamban ki tudja min és miért és meddig, és megint nem alszom... Ajj, sehogy nem jó ez.
   Egy újabb álmatlan, átforgolódott éjszaka után: itt vagyok. Továbbra sem 100%-osan, de létezem. A kávénak pedig hála, ébren is maradok. (Jaj, nem is. Ittam már kávét ébren maradásért, és amint párnát értem - úgy öt perccel később - mély álomba merültem.)
   

3. Elveszett a rég nem volt?

   Mondhatnám, hogy azt hiszem, elvesztettem egy barátot, de nem, ez így nem igaz. Azt hiszem, elvesztettem valakit, aki már réges rég nem a barátom, de azt hittem, tudok rajta segíteni, hogy összekapja magát és célt találjon az életében.
   Az illető elvesztette már minden bizalmam, csalódtam benne mélyen és igazán, ahogyan egy személlyel szemben csak egyszer lehet egy életben - örökérvényűen. Nem is beszéltünk vagy fél évig, aztán ő megkeresett, mintha mi sem történt volna, én pedig megszántam, és újra beszélni kezdtem vele. Ő ezt barátságnak értékelte, míg én tudtam, hogy ő számomra maximum egy határozatlan ember, aki bár már nem jelent pozitívat számomra, azért megpróbálom összekaparni. Két évig bírtam jópofizni és beszélgetni vele, azt hiszem, még ment volna egy kis ideig, de robbant a bomba magától. Nem olyan rég beszéltünk valamiről, és azt hiszem, megsértődött, azóta pedig semmi hír felőle. Nem fogom keresni, talán meg is könnyebbülök, ha véget ér ez a barátságnak csúfolt valami. Belefáradtam, hogy mindenkin segítsek.
   Meg aztán én sem vagyok egy szent: nem csaptam balhét, nem álltam bosszút, az igaz, de úgy gondolom, most én okozok csalódást neki.
   Direkt ködösítek, mert nem fogom nevén nevezni a medvét, de kikívánkozott.
   (Megjegyzés: nem véletlenül használom a beszél igét a beszélget helyett. Lényeges a különbség.)