„Az élet nehéz, és sokszor nem látni a rossznak a végét. Néha azt hiszed, az út innen már csak fölfelé vezethet, aztán mégis kiderül, hogy tovább vezet lefelé. Az alagút végén megcsillan a fény, aztán épp oly hirtelen elhalványul. Néha azonban a katasztrófában is van gyógyulás. Néha az ember kap még egy esélyt.”
Azt hiszem, igaza van Dan Harrisnek. Az élet valóban nehéz, most legalábbis így látom.
Mert mi is az élet?
Valami megfoghatatlan.
Valami olyan, amibe mindenki kapaszkodik, ami mindenkinek kell, aminek elvesztésétől mindenki retteg.
És valami olyan, ami iszonyú kínokat állít néha az ember elé, ami próbára tesz, meggyötör. Valami keserű.
Akkor most mindenki mazochista?
Szerintem a kérdés teljesen jogos. Mindenkinek az életében vannak hullámvölgyek, keserű pillanatok, rossz emlékek. Csupa-csupa fájdalom, kín.
Van, aki eljut addig, hogy hangoztatja, ezt már nem bírja tovább.
De folytatja. Az emberek többsége mindig folytatja.
Akkor most miről is beszélünk?
Ha tényleg annyira rossz, akkor miért kapaszkodunk belé annyira?
Miért nem engedjük el?
Reménytelenség. Szomorúság. Fájdalom. Csüggedés. Kín. Keserűség. Depresszió. Viták. Ellentétek. Harcok.
Ezek mind részei az életnek. Velejárói. Van, aki bírja, van, aki nem.
És a többség bírja. Hiszen még mindig itt van a Földön ez a rengeteg ember.
Most akkor miért is?
Mert félünk a haláltól?
Mert élni akarunk?
Most akkor mi is az, amit mi életnek nevezünk?
Kérdés kérdés hátán. Csupa-csupa rejtély.
És persze van az éremnek egy másik oldala is. Hiszen nem csak a rossz létezik. Van az is, igen, de nem csak az van. Ott a boldogság. Szeretet. Barátok. Család. Öröm. Sikerek. Élmények.
Szerintem az egész egy megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan valami, aminek mind-mind velejárói a rossz és a jó élmények is. És a többség a jó élmények miatt tudja folytatni. Az ember lételeme a küzdés, amit már Madách is megállapított.
És küzdenek. Az emberek küzdenek. Gyenge, törékeny lények vagyunk, vagy épp erősek, senki sem akarja feladni az életét. Hiszen csak egyet kaptunk belőle, amit nem veszíthetünk el idő előtt.
Mindegy is. És vergődtem, míg újra megtaláltam a kapaszkodót, az új ösvényt. Nem maradtam egyedül ezzel az egésszel, és igaz, hogy semmivel sem vagyok előbbre, de azok, akik velem vannak; csak annyi, hogy számítok valakiknek, nekem erőt ad. Olyan erőt, amit nem lehet a sarki fűszeresnél megvenni.
Ugyanolyan megfoghatatlant, mint maga az élet.
Szeretném azt az esélyt megkapni. Megdolgozom érte, nem kell ingyen. Eddig minden rossz csak megerősített, ezúttal sem hagyom, hogy másképp legyen. Hiszen:
„Ami nem öl meg, az megerősít.”
„Hiszen az élet csupán harmatcsepp egy harmatcseppben, nem igaz?” /James Clavell/
csak annyit h 0,0000001
VálaszTörlésde ne aggódj,majd megoldom a dolgokat.rem te jól vagy és érted az üzit.:D
Nagyon remélem, hogy már jobban vagy!
VálaszTörlésTudod, hogy felesleges kérés, hogy ne aggódjak. Mert aggódok, már csak ilyen vagyok.
Én már jobban vagyok, mint látod, formázgattam a mai napomon, és igen, értettem az üzenetet, talán túl jól is.