Miért-emberek

Elgondolkoztatok már azon, miért csináljuk végig ezt az egészet?
Hogy miért van az élet?
Miért járunk iskolába?
Miért teremtünk kapcsolatokat?
Miért tanulunk?
Miért érzünk?
Miért vizsgázunk?
Miért vagyunk emberek?
Miért? Miért... miért?

Adott esetben az ember elkezdi valamikor a pályafutását, kábé hároméves korában bekerül egy közösségbe: óvoda. Ott megtanulja, hogy mások is vannak, akik másmilyenek, mint ő... elkezd alkalmazkodni, társasághoz csatlakozni. Jön az általános iskola: megtanul egyfajta rendszert betartani, próbál elvárásoknak megfelelni. Eljön a középiskola: ott már kicsit önállóbb, de még mindig azt teszi, ami a feladata. Aztán vagy munka, vagy továbbtanulás és aztán munka. A végeredmény ugyanaz a képlet: az ember egész életében követ egy sémát, amit valaki valamikor nagy kegyesen megállapított, hogy ez így lesz jó. Feladatokat lát el, utasításoknak megfelelően.

Van ennek egyáltalán értelme?
Végig csak azt tesszük, amit jónak hiszünk. De miért hisszük jónak? Mert másoktól azt tanuljuk, azt lessük el, hogy annak úgy kell lennie. Még, ha nem is vagyunk vele tisztában, akkor is, azt a sémát követjük, amit ellestünk.
Kivétel, ha saját lábra állsz, és tényleg azért és úgy döntesz, amiért és ahogy te gondolod. Sémák nélkül, mások nélkül.

Mi a célja az egésznek?
Nem tudom, komolyan nem tudom.
Van egy olyan pont, mikor azt hiszem, tudom, mit akarok elérni ebben az életben - aztán kiderül, hogy mégsem.
Van egy pont, amikor belefáradok abba, hogy állandóan nézzem, mit kell tennem, hogy elérjem azt, amit akarok - főleg, hogy azért van a célom, mert muszáj. Muszáj valahogyan alkalmazkodni, muszáj lesz munkát szerezni, ehhez pedig tovább kell tanulnom. Juhé. Ezt akarom, mert muszáj. Ennyi. Ha nem akarom, akkor is muszáj, hogy legyen majd munkám, és kialakíthassam majd az életem. A pénzközpontú világ rám kényszeríti.
 De van egy tök jó életszemléletem, a magam elgondolása, hogy amíg van, Aki Szeret, vannak Barátaim, vannak a Szüleim, Öcsém, boldog leszek.
Viszont hiába leszek boldog, mert abból nem fogok megélni, hogy boldog vagyok. Csak lesz egy töltete az életemnek, valami, amiért lesz értelme.

Nem leszek én is egy a megkeseredett miért-emberek közül.
Egy leszek azok közül, akik mosolyogva nézik a világot, az életet, egy leszek azok közül, akit a miért-emberek nem értenek.
Egy vagyok azok közül, akik örülnek az életnek.

Szerinted miért van ez így?