Passz

Lepasszolom, mi van velem. Egyszerűen elkapott a letargia, pedig semmi okom sincs rá. Becsszó, tíz perce még mosolyogtam, most meg rosszabb vagyok a világfájdalomnál... Franc sem érti.
Megint én lettem a hetes, és az, hogy szétszórt vagyok, itt is megmutatkozott: teljes lelki nyugalommal jelentettem a bioszos tanár úrnak, hogy "Tanárnőnek tisztelettel jelentem... ".
Egyre kevesebbet alszom, és mégsem tudok elaludni, hiába merülök ki. Átléptem a holtpontomon, akkor lesz már csak ebből normális alvás, ha a tartalékaim végére érek. Hurrá.
Rájöttem, hogy egy idióta vagyok - igen, ehhez szükségem volt mind a 18 életévemre. Az emelt matekot bevállalni felér egy önakasztással is. Elsősorban a szóbelije miatt... rengeteg plusz órámba kerül megtanulni azt, ami oda kell, ami - természetesen - elveszi az időmet. Sokat.
Gyakorlatilag nem kéne aggódnom. A töri próbaérettségi legalábbis elég jól sikerült, úgyhogy amiatt nem.
Most végeztem egy mateksorral. Megoldottam.
Mégis görcsölök.

Nem tudom, mi van velem...

Félek...

... remegek.

Egy hülye vagyok. Elemi erővel ölelgetem a plüssöm - azt a bizonyos kis cicust -, miközben próbálom visszafojtani az előtörni akaró könnyeimet. Nem akarok sírni...

Beszélni szeretnék a barátommal, de nem tudok, nem merek. Most lehetetlen alak vagyok, és nem akarom megbántani.
Remegek.

Nem akarok sírni...

Félek...