Ballagástól mostanáig

Oké, talán ideje életjelet adni magamról.
Eltűntem, rossz szokás. Mondanám, hogy többször nem lesz, de biztosan megesik majd még, hogy hosszabb-rövidebb időre felszívódom.

Hosszú lesz, egyetek-igyatok, mielőtt nekiálltok! Aki pedig végigrágja magát rajta, annak előre is köszönöm, kitartását becsülöm!

Akkor összegzek, ha nem bánjátok.
Kezdeném ott, hogy ballagás. Jó régen volt már, legalábbis az elmúlt időszak nagyon összesűrűsödött, és tényleg úgy érzem, mintha évekkel ezelőtt álltam volna a sorban az iskolai ünnepélyen. Szörnyen távolinak érzem. Na tehát: az aggodalmam nem volt alaptalan, de azt hiszem, sikerrel vettem az akadályt, amit családi ebédnek hívnak. Persze ebben sokat segített Petim - megeshet, hogy megfájdult miattam a keze, egész idő alatt úgy szorongattam, mint ahogy fuldokló kapaszkodik a mentőövbe - és unokabátyám. (Nem, most nem volt pakli kártya.) Elbeszélgettünk az évek alatt kialakult jelrendszerünkkel. Szerintem csak mi tudtuk, mi a sunyi összemosolygásunk oka. Nem tudom, mit történhetett, melyikünk változhatott, de unokanővéremmel is kibékültünk.
Egyébként visszanéztem a fényképeket - igen, eljutottam idáig is -, és Aput meg kell dicsérnem. Sikerült pont elkapnia a pillanatot, mikor fejem fogtam tehetetlenül mosolyogva, mert elértem azt a szintet, hogy szívem szerint falba vertem volna a fejem. Szóval minden elismerésem, hogy pont elkaptad azt a pár másodpercet, Apa. Bár úgysem olvasod - fogalmad sincs róla, hogy blogolok -, de a szándék megvolt.

Volt egy említésre nem méltó idegőrlős-betegeskedős-átalvós-beszélgetős vasárnapom, aztán megkezdődött az érettségi.
Szóval magyar érettségi. Ez egy olyan rész volt, ami miatt nem aggódtam különösebben. Szövegértéssel nem szokott gondom lenni, hobbiból elemezgetek/kritizálok - meg publikálok, de ez most nem lényeg - különböző amatőr írói portálokon, a helyesírásomat pedig helyreraktam önszorgalomból egy kis (admini) segítséggel úgy... négy éve. Akkor még voltak hézagjaim, amiket mára - többnyire - sikerült betömködni. Úgy is, hogy rosszul voltam, meg tudtam írni 85 százalékosra. Azt még felhúzhatom, hogy bent legyek. =)
Aztán kedd és emelt matek érettségi. Örültem, mert gyakorlatilag alig láttam ki a fejemből aznap, de azt meg nem tehettem meg, hogy kihagyjam. Csodás és mesés, mert ez lett a legrosszabb, és ez a felvételitárgyam. 56 százalékos lett, ami - tekintetbe véve, hogy' voltam - nem is annyira rossz eredmény. (Igen, ha akartok, lecseszhettek, hogy emelten ez miért is nem jó. Azért, mert így nincs elég pontom.)
Eljött a szerda és a töri érettségi. Illetve előtte még a sulikapuban belefutottam egyik osztálytársnőmbe, akivel váltottunk pár mondatot. "- Te mit néztél át? - Semmit. - Hogyhogy, mindent tudsz? - Nem. De most az az egy nap változtatott volna bármin is?" Tényleg így gondoltam. Arról nem is beszélve, hogy kedden hazaértem és gyakorlatilag csak aludni voltam képes. Aztán elmerültem a szemben lévő ház tetején egyensúlyozó cica lesésében - amíg az el nem tűnt két cserép között. A törivel iszonyat szerencsém volt: esszék között ott voltak azok a témák is, amiket pont átbeszéltünk utolsó hetekben. Mi ez, ha nem Fortuna asszonyság közbenjárása? 84 százalékot hoztam össze. A felénél már szédültem, úgyhogy nincs bajom az eredménnyel.
Pihenős csütörtök, majd péntek és német érettségi. Megoldogattam, különösképp nem volt vele bajom, amíg el nem jött egy csodás dolog: a hallásértés. Semmit nem értettünk az egészből, csak tanácstalanul pislogtunk egymásra. Speciel beírtam a "Hol tartják a németek a teknőst?" kérdésre, hogy kávéban. Tényleg azt értettem, és kérlek Titeket, valaki mondja azt, hogy ismer koffeintúltengéses páncélost! =''D
75 százalékot azért így is összeszedtem. Mehetek az ötösért a szóbelin, ha jól megoldom. Bontjuk a pezsgőt? (Mármint, kölyökpezsgőt természetesen. Pfuj, igazi pezsgő. Klau nem szereti a szagát sem.)

Eddig pedig a matek szóbelire készültem suliba járkálásokkal és tegnap végre túlestem rajta! Igaz, olyan tétellel, amit nem akartam kihúzni, és hibáztam is, de meglátjuk, mire volt ez elég. (Akit részletekbe menően érdekelne, kérdezze meg.) Egy dolgot viszont megtanultam: az emelt szóbelit akár elszúrod, akár nem, úgy jössz ki, hogy ezer wattos vigyor terpeszkedik az arcodon, hogy kijöhettél, VÉGE. Mintha azt mondanák, megnyerted a lottó ötöst.

Már csak a magyar, a töri meg a német és egy hónap idegeskedés, hogy felvettek-e.
Amúgy az életem szerves része volt egy-két lelki hullámvölgy, teázgattam Depresszióval és Kétségbeeséssel, most pedig meghívtam egy kávéra Megkönnyebbülést és Reményt. Múzsa pedig rövid látogatást tett nálam pár szösszenet és egy vers erejéig. Boldogságot túszul akarom ejteni, hogy itt maradjon. Szabad? *.*
Muffint akarok sütni, de tanulnom kell... =/
Apropó, ha ezt a hosszú-hosszú bejegyzést elolvastátok, vegyetek magatoknak egy virtuális sütit! =))

Szeretek élni, mondtam már? =3