Így kezdődött...

Nos, ez is egy versikém, a közelmúltban készült, a címe lehet, hogy fog még változni, nem tudom.

Így kezdődött…

Csapkolódva, dühöngve,
Leültem egy kis székre.
Akkor esett meg velem,
Hogy tollat adtak kezembe.
Értetlenül szemléltem.
Ezzel én most mit tegyek?

Esetlenül belekezdtem,
Majd a szavak egyre jöttek,
S letaglózott a döbbenet,
Hogy írni mily’ kellemes.
Pár szó, néhány gondolat
Örökített múltdarab.

Egyszeriben feltűnt nekem,
Lelkem egyre könnyebb lett,
Nem bántott már a világ engem.
Lett egy saját lélekkertem,
Saját kicsi szereplőkkel.
Mindegyiket megszerettem.

Aztán csak írtam, írtam,
Egyre többet, s talán jobban,
Igyekeztem, próbálkoztam.
Az idő szállt, s nem bántam.
Írtam, ha esett és ha fújt,
S mikor nem volt semmi új.

Írtam a máért, a holnapért,
Írtam másért, s magamért,
Írtam más két szép szeméért.
Írtam ha kellett, nem, ha nem,
Ennyit mondok, többet nem.
Ez elég kell, hogy legyen.

Milyen lett?