A második emléktöredék

Több mint egy éve már az elsőnek, és összeszedtem magam, hogy folytassam a másodikkal.
Ha emlékezetfrissítésre lenne szükség: Az első emléktöredék.
Akkor essünk neki. Időben nem sokkal az első után következett. Most felhívom a figyelmed arra, hogy bár igyekszem regényszerűen „tálalni”, a leírtak valósak, és az én életem múltjának darabkái.
Tehát nagyon kérlek: ne használd fel!
Köszönöm.

„Ismeritek azt az érzést, mikor semmi más nem jut el az agyatokig, mint az, hogy fáj, fáj, fáj?
Én azokban a pillanatokban pontosan ezt éreztem. Hallottam valakinek a zihálását, sikolyokat, aggódó kiáltásokat, de nem ismertem fel egyetlen egyet sem. Képtelen voltam túljutni az egyetlen dolgon, ami azokban a pillanatokban a fejemben keringett: az őrjítő, szinte felfoghatatlan fájdalmon.
Hiába nyitottam ki a szemem, egyszerűen semmit nem láttam. Színcsíkokká vált a minden. Épp, mintha nem is lett volna semmi.
Végtelen időkig – percek, másodpercek lehettek csak talán a valós időben – szenvedtem, míg tisztultak egy kicsit a gondolataim.
Valaki hihetetlen erővel fogta a fejem. Mit a fejem? Egyenesen a koponyám. Halványan megráztak, és valami az arcomhoz ért. Egy zsebkendő. Utána már láttam arcokat, az arcokon a rémületet, és végre rájöttem: én kiabáltam, sírtam, üvöltöttem.
De nem mozdultam.
- Jól van, lélegezz mélyeket! - A fejemet fogó fölém hajolt. – Gyerünk, nyugodj meg!
Ahogy kitisztult a fejem, a fájdalom sokkal koncentráltabbá vált: a gerincemből indult, a hátam fájt, égetett, szúrt.
- Próbáld felhúzni a lábad! – kaptam a határozott utasítást. És igen, ez az a pont, ahol elkapott a páni félelem: nem tudtam. Bömbölni kezdtem a tehetetlenségben. Erre az, aki utasított, nekiállt hajtogatni – mert erre jobbat nem tudok -, míg végül lassan és nagyon darabosan, segítő kezek garmadájával felültem. Valaki átnyomkodta a hátam, míg elő nem került egy kocsi. És irány a baleseti.”

Ennyi lenne hát a második.
Nem tudom, mikor érkezik a harmadik. Nehéz rászánnom magam, akármilyen sablonosan is hangzik.
Neveket direkt nem használok, holott minden beleégett a memóriámba.
Páran tudjátok majd, mi ez pontosan. Páran meg csak sejtitek, és rengeteg embert nem is érdekel a dolog.
Nekem ez továbbra is egy darabka múlt.
Köszönöm, hogy megtiszteltél azzal, hogy elolvastad.