kétszázadik.

Jéhoppá, mintha nem is olyan régen írtam volna a századikat, most meg már kétszáz... Ó.
A legjobb, mikor még saját magadat is megleped. Olyan ez, mint a zsebben felejtett százas - később ajándék tőlem nekem. (Néha készakarva is bent felejtem valamim valahol, hogy kellemes meglepődés legyen évek múlva.)

Ajándékról beszélve: a szaktársaim megleptek. Nem tudom, honnan nyomozták ki, de a kedvenc zugomban (szépséges-könyves teázó) megleptek egy könyvvel, ami témájában tökéletesen passzol hozzám, hiszen a japán mondavilágból ad szeletkéket, az egyik kedvenc korszakomból, még Tokió előttről, mikor az még csak Edo volt. Plusz, hogy a könyv szerzője általános tudnivalóként írt egy közel száz oldalas bevezetőt, amiben végigtárgyal mindent, ami háttértudásként kellhet az egyes regékhez, mondákhoz. (Tudtátok, hogy a rókák csalfa nőszemélyeknek szeretik kiadni magukat fess férfiak előtt?)
Egyáltalán nem számítottam volna rá, hogy ennyire utánam járnak, hogy mit-hol-mikor, bár mikor ezt őszintén elmondtam, letorkolltak, hogy hogy' képzelem, hogy elfelejtenék a születésnapomat.
Jólesett. Nem az ajándék meg a torta miatt, hanem mert úgy éreztem, tényleg számítok is ennek a kis közösségnek.

Még múlt héten írtam egy zárthelyit, az eredmény kérdéses, bár én úgy vélem, helyes a gondolatmenetem. A tanárnő úgy áll hozzám (többieket nem tudom), hogy "nyitott vagyok a vitára, győzzön meg, és megadom a pontot", szóval megküzdök majd az igazamért.
A következő egy előadás volt, amit az IT gazdasági hatásairól tartottam. Ebben benne van az információs társadalom kialakulása (ez jelenleg is folyamatban van) és a technológiai fejlődés hogyan-mikéntje. Kicsit más oldalról, emberi szempontból fogtam meg a témát a feladat gazdasági volta ellenére, és kiveséztem a technológiának az emberre gyakorolt pszichológiai, szociológiai, pozitív és negatív hatásait. A pontszámomat még nem tudom (húsz a max), de elöljáróban annyit mondott a tanárnő, hogy szimpatikus volt neki, hogy nem a tankönyv szerint készítettem el. (Ha tudná, hogy az meg sincs...)
Az újabb - holnapi - prezentációm az egészségügy versenyét járja körbe, amihez volt egy kellően terjedelmes cikk, így viszonylag könnyen megoldottam a feladatot. Előadni persze más, és vigyáznom kell majd, hogy bele ne kavarodjak az országok eltérő rendszereibe.

A héten maradós voltam, vagyis nem tudtam hazamenni a szombati óra miatt, mert az út oda-vissza túl hosszú lett volna, és jó esetben lett volna 5-6 órám otthon, ami testvérek közt is kevés. Most már eléggé a fejemre nőtt a dolog, mert az a típusú ember vagyok, aki nagyon kötődik, és bizony otthon él a Párom és a
Szüleim meg az Öcsém is, ami így nem könnyű. Több mint száz kilométerre vagyok otthonról, és erősen környékez már a lógás gondolata, mert nem nagyon bírom érzelmileg... Nagyon szeretnék már otthon lenni, hiányoznak.
A másik oldalam viszont hajt tovább, mert a kötelesség és a lelkiismeret is munkálkodik, plusz sosem szerettem feladni dolgokat egy-egy akadály miatt. Kibírom, mert muszáj.


Azt mindenki döntse el maga, ez alapján minek gondol engem. (Én magamat nagyon sokszor hisztérikának.)
A bejegyzés pedig kissé kaotikus, de nem jobban, mint a lelkem perpillanat, épp ezért nem bánom. Címet sem kap, csak a sorszámot.
Ez volt a kétszázadik.