Megint nem tudom, mit csináltam. Vagyis inkább azt nem tudom, hogyan csináltam.
Már többször megfigyeltem, hogy mióta a saját fejem után megyek nem törődve észérvekkel, mások helytelenítésével, jobban haladok. Valahogy a bennem felmerülő kérdésekre találok választ, még ha nem is olyat, ami nekem tetszene, és halovány megelégedést érzek, valahányszor megértem valaminek a működését.
Helytelenítették, hogy gazdaságis létemre könyvekkel akarok foglalkozni. Odáig vezetett, hogy két éve, mikor félénk kis elsőévesként bekerültem a szakkoliba, és rám szakadt a "kutatnod kell!" felszólítás súlya, elmondtam az ötletem: könyvek, könyvpiac, azonban nem hagyták. (Így lett egy megadott témából összebarkácsolt, de teljesen érdektelenül elkészített kutatási anyagom, ami "konferencia-kompatibilis" volt ugyan, de nem éreztem sikernek, hogy előadhatom, mire jutottam.)
Elnyomásnak éltem meg? Egy kicsit, azt hiszem.
Az ötletemet szépen csendben dédelgettem magamban, kiléptem a szakkoliból, végigcsináltam a másodévet pluszok nélkül, majd mikor témát kellett választanom a szakdolgozathoz, előkapartam a dédelgetett (és finomított) ötletet. Ezúttal megmakacsoltam magam, nem hagytam, hogy letörjenek. Az erőfeszítésnek és konok ellenállásnak pedig volt eredménye: találtam témavezetőt, és bár őrült menet volt keresztülvinni a tanszéken kívüli témavezető-választásnak a tényét a tanszéken, meghirdettetni a tárgyat, úgy gondolom, megérte.
Számíthatok rá, mindig válaszol, és ami szerintem abszolút főnyeremény: őt magát is érdekli az ötletem, és az, hogy mit hozok ki belőle.Tegeződés lett az első találkozásból.
Szeptemberben kellett volna nekiállni az egésznek, és a témavezetőm mégis beleegyezett, hogy már a nyáron belevessem magam. A nyár dacára mindig válaszol, és szépen halad a dolog, kész az absztrakt, a kérdőívet most terjesztem, fejben tudom, mit akarok kihozni, és a kitöltéseket nézve úgy látom, az embereket is érdekli: az első napon több mint ötven válasz érkezett. Bár most stagnál, szerintem összejön a száz kitöltés. Talán túl is haladja - az lenne az igazi. Nagyon pozitívnak érzem az egészet, mert úgy kutatgatok, hogy érdekel. Félig-meddig hihetetlen.
Belelendültem, érdekel, felpörget, néha el is szállok, ha megkérdezik, min ügyködöm, alig győzik megállítani a mesém. Hát így állok mostanában.
A konokság mintapéldánya vagyok, azt hiszem.
Az viszont egyértelmű, hogy sehova, semmire nem jutnék, ha nem állnának mellettem a szeretteim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése