Vegyes

Jó régen nem írtam... talán azért sem tűnt fel, mert egészen máig ki is ment a fejemből, hogy igen, nekem blogom is van... jó sok észre vall, tudom.

Megvagyok és jól vagyok, és -  lassan - úgy tűnik, a barátaim is rendbe jönnek, aminek szintén örülök... még pár napja is annyira ki voltak akadva. Nem tudom, úgy veszem észre, a rossz mindig olyanokat ér utol az életben, akik nem is azt érdemelnék... biztos általános igazságtalanság, vagy én nem tudom, de ezen mostanában tényleg nagyon elgondolkodtam. (Egyébként nem jutottam semmi érdemlegesre.)

Két filmről is tudok véleményt mondani:
Az egyik az eclipse. Ezt Vele és két baráttal néztük meg; nekem tetszett. Akik már látták előttem, elöljáróban annyit mondtak, hogy jól megcsinálták a harcjeleneteket, amivel egyet is értek. A mondáknál kihagytak néhány dolgot, amit mondjuk sajnáltam, de nem ordít, hogy megszakadna tőle a film, vagy hasonló. Még valami, amivel sikerül szerintem véleményháborút indítanom, de akkor is így látom, ha van, aki nem: én sajnáltam Jacobot. Persze tudom, hogy a negyedik kötetben rendeződik a Sorsa, szóval... jó, elég hülye dolgok tudnak néha foglalkoztatni, mi? Könyvbéli szereplők aktuális lelkiállapota.
A másik a Shrek negyedik része. Nekem tetszett, de gyakorlatilag olyan, mintha meg sem történt volna az egész a végére. Persze ottmarad a tanulság Shreknek a végén, megtanulja értékelni az életét.

Ez szerintem semmiképp sem rossz dolog, ha megmutatják, még ha csak egy animált történettel is, hogy mindenkinek el kell fogadnia úgy az életét, ahogyan az van. Úgy gondolom, hogy sokkal jobban érezheti magát az ember a saját bőrében, ha annak örül, ami szép és jó az életében, mintha amiatt sopánkodna, ami rossz benne. Nem azt mondom, hogy mindig mindent mosolyogva kéne fogadni, vagy hasonló... teljesen természetes, hogy néha sok. Van, mikor úgy érezzük, hogy elég volt, vagy hogy az Élet egy nagy szar. Azért tudom meglátni az Élet jó oldalát, szerintem, mert a szó szoros értelmében minden egyes pillanatnak örülök, hogy élek - sosem tudni, mikor ér véget az Életünk, és nem úgy akarok majd meghalni, hogy sopánkodtam ez-az miatt. Annyi minden szép vesz körül minket, csak észre kell venni.
Volt, aki kerek-perec közölte velem, hogy hülye vagyok. Még ha igaza is van, nem bánom. Ha jólesik annak a bizonyos embernek, hogy hülyének néz azért, mert annyinak is örülni tudok, hogy szép kék az ég, vagy hogy kinyílt egy virág, csak rajta. Azzal az emberrel ellentétben én értékelem az Élet apró-cseprő dolgait.
Ezt persze én látom így. Lehet, hogy másoknak más véleménye van erről, és eszem ágában sincs elítélni senkit emiatt. Az nem is én lennék. De ha valaki elmondja a saját véleményét, szívesen meghallgatom.

Voltam meeten is, bár nem túl sokáig. Már lényegesen jobb a hangulat, mint múlt héten. Örülök, hogy így van. Szokás szerint elvoltunk... ennyi hülyeséget összehordani, mint amit ők... már tényleg nem tudom, honnan szedik, de nem bánom. Jól érzem magam köztük.

Ő annyira hiányzik... már most, pedig fél hétre kellett hazaérnem, másfél óra. Annyira szeretem, hogy azt elmondani nem tudom. Sosem tudtam az érzéseimet valami könnyen szavakba önteni, de most úgy érzem, a szavakat sem tudom, amikkel ki lehetne fejezni.
Elég zavaros, de azt hiszem, a lényeg benne van.

Huszonötödikén lesz Apum és Öcsém szülinapja is, de az ajándékuk még nincsen meg. Hajj... mindketten elég nehéz ügyek lesznek...
Idén én sütöm a tortájukat. Remélem, hogy jól fog sikerülni, és nem jár úgy, mint a sajtos rúd - azt konkrétan kalapáccsal vertük szét. Az is igaz, hogy jó régen volt, de akkor is... nem kéne pont ilyenkor rosszat sütnöm.